2014.06.10. 23:04, Judit
Angelina Jolie, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különmegbízottja és a brit külügyminiszter, William Hague ma megnyitotta azt a négynapos nemzetközi csúcstalálkozót Londonban, mely a háborús konfliktusokban a nők ellen elkövetett nemi erőszakot és annak megelőzését helyezi a középpontba.
A csúcstalálkozó, melyen több mint 100 ország vesz részt, azzal a céllal kerül megrendezésre, hogy kezdeményezze az eredményesebb nyomozási és vádemelési eljárást a nemi erőszakkal kapcsolatos ügyekben, és támogatást biztosítson a nők és lányok számára.
Hague a háborúkban elkövetett szexuális erőszakot úgy nevezte, mint az elmúlt két évszázad „legnagyobb, tömegesen elkövetett bűncselekményeinek egyike”.
Jolie a megnyitón elmondta, hogy a konferenciát egy olyan áldozat tiszteletére ajánlja, akivel ő és Hague még Boszniában találkozott, és aki elmesélte nekik, hogy annyira megalázónak érezte a vele történteket, hogy képtelen volt elmondani a gyermekének.
A teljes cikk elolvasása »
Kapcsolódó galéria:
▪ 2014.06.10., London, Anglia - Csúcstalálkozó a háborús nemi erőszak ellen